Egy nagyon kedves drámás csoporttársamtól származik a megállapítás, és 100 %-osan azonosulni tudok vele. Ez lesz valószínűleg az eddigi legkomolyabb tartalmú bejegyzésem, sajnos...
A meddőség hatalmas biznisz, ez nyilvánvaló. Az ennek leküzdésével kapcsolatos szolgáltatások nagy része fizetős, mondjon bárki bármit. Mi a lombikon kívül szinte minden mást kipróbáltunk már, és a vizsgálatok, kezelések nagy része vagy nem érhető el TB úton, vagy iszonyatos várakozási idők mellett, vagy kiírhatná az sztk-s orvos is a vizsgálatokat, de egyszerűen nem teszi, mert nem veszi komolyan a problémádat, leginkább azért nem, mert nem hozzáértő (az meg evidencia, hogy a gyógyszerekért, vitaminokért, amiket közben beszedetnek veled, szintén súlyos pénzeket hagysz ott a gyógyszertárban). Egy-egy üdítő kivételtől eltekintve ezeket tapasztaltuk, így hát belenyúltunk a pénztárcánkba, jó mélyen. Az elején, valamikor még 2011-ben beszéltük, hogy jó lenne leírni minden tételt, amit erre költöttünk. Most, 2014-ben nagyon, nagyon örülök neki, hogy végül nem tettük. Egyszerűen siralmas lenne tudni az összeget, amit akár szó szerint ki is szórhattuk volna az ablakon, vagy tetszés szerint feltehettük volna a kaszinóban a pirosra vagy a feketére...
Tehát Férjjel megkezdtük a fizetős egészségügyi el caminónkat, ami ugye a mai napig tart. Olyasmi elvárásaink voltak, hogy itt majd gyors, szakszerű segítséget kapunk. Több különböző profilú intézményt is volt szerencsénk felkeresni az elmúlt években (csak hormonproblémákkal foglalkozó intézmény, meddőségi centrum, "mindenes" orvos...). A tapasztalataink vegyesek, de nagy általánosságban el tudom mondani, hogy nem kaptuk meg azt a rugalmasságot, a beteg igényeire egyediesített látásmódot és profizmust, amit a befektetett pénz alapján elvártunk volna. Helyenként nagyon nem. Az elmúlt években EGY olyan orvossal sikerült találkoznom, akivel kapcsolatban ha akarnék, se találnék hibát. Aki tényleg meggyógyított, bármikor fordulhatok hozzá, óriási a szakértelme, kedves, emberséges. Aki fel tudta vállani azt, hogy egy ponton túl az az ok, amiért még nem sikerült a gyerek, valami olyasmi lehet, ami már nem az ő szakterületére tartozik, és javasolt olyan irányokat, amik mentén el lehetne indulnunk (ehelyett még elküldhetett volna egy csomó kamuvizsgálatra is, jó sok pénzért, mert ilyennel is találkoztunk). Ő az egyetlen orvos, akit bármikor, bárkinek jó szívvel ajánlok, mert őt nem érzem félmegoldásnak, és egyben az egyetlen orvos, akit névvel együtt szerepeltetek ezen a blogon: dr. Breyer Helga belgyógyász.
A többiek, hát... Leginkább mindenki másról azt tudom elmondani, hogy ha nincs jobb (van, hogy nincs jobb), akkor mejen az ember ezekhez a dokikhoz.
Azért próbálok összegyűjteni néhány tényezőt, amiben a fizetős egészségügy különbözik, több az sztk-tól:
- Stílus: igen, általában jobb. Nem az a neved a váróban, hogy "Következőőőőő". Nem küldenek el melegebb éghajlatra, ha kérdezel valamit. A legtöbb helyen az alkalmazottakba, orvosokba érezhetően belediktálják azt a marketing szakon elsőéven, a legelső előadáson elhangzó aranyszabályt, hogy a keresztnevén kell szólítani a kuncsaftot. Általában, az egész kommunikáció kedvesebb. Egy kitalált példával megvilágítva: a "Pocsék lett a pajzsmirigy lelete, de mi ezt le se sz...juk" klasszikus sztk-s mondat a fizetős egészségügyben valahogy így hangzik: "Kedves Katalin, az ön pajzsmirigy leletei most nem sikerültek annyira jól, de aggodalomra semmi ok, akár már a jövő héten készséggel áll intézményünk a rendelkezésére, amennyire a pénztárcája engedi." A tartalom ugyanaz, de a körítés tényleg szebb...
- Előjegyzések: általában könyebben, gyorsabban kapsz időpontot vizsgálatokra, vagy az orvosokhoz. Persze itt is észnél kell lenni és időben telefonálni, mert a sürgős igényeket általában nem tudják kezelni, ha az utolsó pillanatban kellene segítség, nem mindig férsz be. Vannak rugalmasabb és rugalmatlanabb helyek is, de semmiképpen nincs olyan, hogy csak több hónappal későbbre tudnának időpontot adni. Vizsgálatra kb. bármikor, bármilyenre mehetsz, amit ki tudsz fizetni. Nem függsz az sztk-s orvos "jóindulatától", hogy éppen hajlandó-e beutalót adni neked, vagy sem. Viszont elég súlyos hiba, hogy az előjegyzett időpontokkal is előfordul komolyabb csúszás, nem 5-10 perc, hanem akár órás nagyságrendű.
- Leletek kiadása: ez megy a leginkább gördülékenyen. Sok helyen e-mailen küldik. Nem kell újabb időpont a dokihoz, nem kell visszakocogni a laborba a leletért. Egy - egyébként nagyon komoly, profi - laborral találkoztunk eddig, ahol csak postán voltak hajlandóak kiküldeni a leletet, ez a XXI. században azért megér egy misét...
Hogy mi az, amiben a fizetős egészségügy semmiben nem különbözik az sztk-tól? A mi tapasztalataink szerint - megint nagyon kevés kivételtől eltekintve - az orvosok figyelmetlenségében és nemtörődömségében. Abban, hogy ugyanúgy nem bízhatod rá magad kritikátlanul egy fizetős orvosra sem, laikusként kénytelen vagy az internetet bújni, és nagyon komoly, az egészségedet érintő kérdésekben felülbírálni az orvost, ha nyilvánvalóan értelmetlen és/vagy egészségkárosító javaslata van.
A teljesség igénye nélkül néhány példa az elmúlt évekből:
- "Kezdő" inzulinrezisztensként az első gyógyszer, amit az akkori endokrinológusom felírt, nem vált be. Ez sajnos nem ritka eset, az inzulinrezisztencia egy ilyen betegség, az orvos kénytelen kísérletezgetni a betegekkel, mert többféle gyógyszer van kicsit eltérő hatóanyagokkal, és minden betegnek más válik be. Emiatt az is előfordul, hogy a kezelések első pár hónapjában az eredmények romlanak. No para, észnél kell(ene) lennie az orvosnak, és ilyen esetben változtatni a gyógyszeren és/vagy az adagoláson. Nálam az első inzulinterheléses vizsgálatomhoz képest három hónap múlva, a második terhelésen az inzulin értékem, ahelyett, hogy lejjebb ment volna, majdnem a duplájára emelkedett. Nem örültem, de oké, nyugtáztam, nem jó a gyógyszer. Kezelőorvosom válasza e-mailen: nagyon szép javulás, folytassam a kezelést az előírt gyógyszeradaggal...:O Visszakérdeztem e-mailen, hogy ilyen nyilvánvaló állapotromlásnál árulja már el, hogy ezt a javulás témát hogy érti... Válasz: jaj, ne haragudjak, elnézte, azt hitte, a későbbi leletem a korábbi... No comment.
- Az első inszeminációnk előtt volt egy olyan hónapunk, amikor túlstimulálás veszélye miatt leállította a kezelést az orvosom. A peteérést stimuláló gyógyszerek (a "klasszikus" clostilbegyt, meg még valami injekció is volt mellé) miatt túl sok, túl nagy tüszőm nőtt (ezt ilyenkor kétnaponként, ultrahanggal ellenőrzik), így veszélyes lett volna beadni a tüszőrepesztő injekciót. Ilyen előfordul, mindenkinek máshogy reagál a szervezete a stimuláló gyógyszerekre. Megbeszéltük, hogy a következő hónapban kisebb adaggal megyünk neki az inszemnek. Erre a következő hónapban felírta a doki a cuccot ugyanakkora adagban... Szóltam, hogy nem lesz jó, az előző hónapban is túlstimulálódtam. Erre a doki: nem baj, kezdjük csak el ugyanakkora adagban, hátha most rendben lesz... legfeljebb most sem tudjuk megcsinálni az inszemet. 1. Ember, ezek durva hormonbombák! A jó édes anyád szervezetével szórakozz... 2. Komolyan, ilyenkor mit gondolt, hogy legfeljebb majd negyvenéves koromra csak sikerül egyszer normális mértékben stimulálni?? Na szóval természetesen felülbíráltam a dokit, és kb. negyed adagban szedtem csak be a gyógyszert ahhoz képest, amit ő előírt volna. Érdekes, így jól sikerült a stimuláció...
- 2012-ben endometriózissal műtöttek. Közben kiderült, hogy gyerekkoromban, egy sürgősségi lágyéksérv műtét közben az egyik petefészkem és a petevezetőm megsérült, a perevezető állandóan elzáródik, ezért leválasztották a méhemről, hogy ne okozzon gondot. Erről az oldalról spontán úton biztos, hogy nem eshetek teherbe. 2013-ban az egyik doki végigolvasta a műtéti lapomat is több másik korábbi leletemmel együtt, de ezt az infót, hogy ezen az oldalamon azért nem vagyok átjárható, mert megműtöttek, valahogy átugrotta, mert közölte, hogy meg kellene műteni, ezt a petevezetőt le kellene választani a méhemről, mert ha állandóan elzáródik, az nem jó, akadályozhatja a terhességet. Nekem kellett szólni, hogy ugyan ne akarjon már megcsinálni egy olyan műtétet, amin már egy éve túlvagyunk...
Hát így hirtelen végiggondolva ezek voltak az eddigi legsúlyosabb esetek. Eszembe jut az a szakállas vicc, hogy a borzalmas leletek után megkérdezi a beteg, hogy "Doktor úr, tudna mondani valami bíztatót?", erre a doki: "Hajrá, Kovács néni!" Hát, kb. itt tartunk most...
