A gyerektelenségben - amikor az nem a saját akaratodból fennálló állapot - az egyik legnagyobb kihívás, hogy az emberek KÉRDEZNEK...
Van ugye a világnak a "normális" rendje, amikor a fiú meg a lány találkoznak, járnak, összeházasodnak, és lesz magyar átlagban két gyerekük. Az egy külön történet, hogy az esküvővel mennyit szadizzák az embert ("MIKOR házadosdtok már össze???"), de ez a bejegyzés most arról szól, ami utána következik. Az esküvő után a gyerekvállalással kapcsolatban a társadalom részéről fennálló türelmi idő nagyságrendileg két perc. Maximum. Emlékszem, ahogy az esküvő után átírtam a nevemet a céges telefonkönyvben meg a levelezőrendszerben, főleg az idősebb kolléganők gyakorlatilag azonnal elkezdték nézni a hasamat. Ebben a körben külön csodálatos, hogy én a hasra hízó inzulinrezisztensek táborába tartozom, konkrétan egy kiló plusz már egyértelműen meglátszik csak és kizárólag a hasamon, premenstruációs időszakban pedig kb. négy hónapos terhesnek nézek ki.:P
A hasnézés után jöttek a kérdések. Mindenhonnan. "Mikorra tervezitek?" "Nem jön még a baba?" "Mióta is vagytok házasok?" "Ezt a csodát meg kell élni, ugye ti sem akartok kivételek lenni?" A kérdések érdekessége, hogy a kérdezővel fennálló kapcsolat szorossága és a kérdések feltevése, azok gyakorisága fordítottan arányos. Magyarul: a kolléga a másik osztályról, a sarki zöldséges, az évek óta nem látott és a metrón belénk botló volt évfolyamtárs előbb kérdezi meg, mint a barátok vagy a nagyszülők. Mert ezeknek a kérdéseknek a feltevése ezeknek az embereknek a gondolatvilágában társadalmilag elfogadott, pedig durva belegyalogolás az ember legprivátabb privát szférájába.
Ami szintén érdekes, hogy arra, hogy "ezekkel valami gond van, azért nincs még gyerekük", a legtöbben nem gondolnak. Ha nem kapnak választ, az emberek legyártják maguknak a saját kis elméleteiket, és általában ilyesmiket kaptam vissza tőlük: "Még gyűjtögettek egy kis pénzt, ugye?" Vagy: "Igazából a székedet félted, ez nyilvánvaló." Szóval elvannak magukban...:P
Elég sok idő volt elfogadni és megtapasztalni, hogy a kérdezők nagy része nem rosszindulatú. Egyszerűen hülye. Vagy indiszkrét. Leggyakrabban mindkettő.
Sokáig azt a választ adtam ezekre a kérdésekre, hogy nagyobb lakásba szeretnénk költözni még a gyerekvállalás előtt. De igazából rájöttem, hogy válaszolni sem feltétlenül kell. A kérdések mögött a legtöbb esetben már nem feltételezem a rossz szándékot, és próbálok így hozzáállni a helyzethez. "Még nincs gyerekünk, de szeretnénk." Mostanában megpróbálom ennyivel elintézni. Ebből szerintem a nagy része megérti. A többiek pedig úgyis egyértelműen menthetetlenek.:)
UPDATE:
Ma történt egy extra ütős eset kérdezgetős témában, ami bejegyzésért kiált. Nagymamámat látogattam meg éppen (ő 87 éves, de soha nem kérdez. A diplomácia csúcsa ilyen szempontból, komolyan), amikor felhívta egy nekem nagyon távoli rokon néni, akit igazából be sem tudtam azonosítani, hogy ki lehet pontosan. Nagymamámnak valamiért vannak family reunion típusú váratlan megmozdulásai, ennek keretében most a kezembe nyomta a telefont, benne X. nénivel, hogy beszélgessek vele. Nem volt időm feltenni a "de miért?" kérdést. X. néni kb. így nyomta:
- Jaj drágám, képzeld, most jöttem haza Markotabödögéről, ahol Y. néniéknél (fogalmam nincs, kicsoda), vendégeskedtem, hát ott annyi volt a szúnyog, hogy teljesen szétcsíptek, és tudod, milyen érzékeny a bőröm ezekre (hogyne, mással se foglalkozom...), na és nálatok mi újság, van már babaprojekt?
- WTF????
KONKRÉTAN nem tudtam, hogy kivel beszélek... Remélem, hogy legalább nem vérrokonom volt, csak valami beházasodott családtag.:)
