Az eddigiekhez képest annyit sikerült elérnie Férjnek, hogy a kezeléssel kapcsolatos határozott ígéret mellé engedélyt kaptam rá, hogy holnap reggel fél 8-kor kórházi cuccal megjelenjek a H. kórház nőgyógyászati ambulanciáján. Felületes szemlélő ebből azt a következtetést vonhatná le, hogy innentől zöld az út, de az előzmények ismeretében ezt felelőtlenség lenne kijelenteni... A holnapi nappal kapcsolatban egy határozott TALÁN van a fejemben. A többit meglátjuk...
A mai nap eseményei közül még egyet tartok kiemelendőnek. Azt hiszem, arról már tettem említést, hogy egyes munkatársaim, bár nem érzek a részükről rossz szándékot, de nem is pályázhatnának a Tudományos Akadémia örökös tagságára.:) Közülük néhányat technikai okokból (pl. ők intézik a táppénzes papírokat) be kellett avatnom a jelenlegi helyzetbe. Egyikük hazafelé menet - éppen a két napja bent rohasztott kórházi szerkóval léptem ki az épületből - belém botlott, és - bár nem kérdeztem -, kifejezetten együttérzéssel előadott egy olyan monológot, hogy tulajdonképpen ő végiggondolta az én helyzetemet (??? több munkát kellene neki adni, egyértelmű...), és arra jött rá, hogy hát igazából nekem eddig lényegét tekintve az ölembe hullott minden, diploma, férj, munka, ilyesmik, és hát lássuk be, mindenkinek van valami keresztje, tehát tulajdonképpen törvényszerű volt, hogy valahol nálam is beüt a gixer, és hát gyerektéren ütött be... Komolyan, nála ez nem rosszindulat. Ez negatív IQ. Nem az ő hibája, hogy nem minden elmebetegség gyógyítható.:) Annyit fűztem hozzá, hogy talán ezekben az "ölembe hullott" történetekben némi szerepem azért nekem is volt, de igazából hagytam, mert jól elvan ő magában ezekkel a dolgokkal...
